Nagyon várjuk azokat az éveket, amikor több lesz az a szabadidőnk, amit lakóautózással tudunk tölteni. Egyelőre viszont az a tendencia nálunk, hogy hétvégéken, a hosszú hétvégéken tudunk inkább így utazni. Szerintünk már 4 napnál is el lehet indulni a szomszédos országokba, de amikor csak egy hétvégénk van mi országon belül maradunk. Most elhoztuk nektek a számunkra kedves helyeinket arra az esetre, ha csak egy hétvégétek van.
Dunakanyar – Dömös
A klasszikus. Budapesttől nagyjából 1 óra távolságra (forgalomtól függ) könnyen megközelíthető vadkempinges hely. Használhatjátok hozzá a Park4Night-ot is, de ha GPS-be a Danu Kempinget írjátok be, onnan már könnyen megtaláljátok.
A Duna-part mentén számos férőhely van. Láttunk már itt vadkempinges személyeautókat, sátrasokat, motorosokat és persze lakóautókat is. 2 éjszakát szerintünk kényelmesen el lehet itt tölteni, ha nem akartok nagy dolgot, csak kicsit távol lenni a város zajától.
Mi általában pénteken munka után érkezünk, még naplemente előtt. Érdemes ilyen szempontból „időben” érkezni, mert hiú ábránd azt hinni, hogy azon a pénteken mi leszünk az egyetlenek, akik hasonlóképp gondolkodnak. 😀 Még van idő világosban megtalálni a szimpatikus helyet, kipakolni egy asztalt székkel és bontani egy palackkal a kedvenc italotokból.
A hétvégére a közelből számos túra útvonal indul. Erről sok más cikk ír helyettünk. Mi legutóbb a Rám-szakadékot választottuk – hozzáteszem, gyengébb kondival is teljesíthető volt.

Vértesszőlős – A Farmunk
Az idilli. Egyedül, párosan, gyerekekkel – mindenhogy ajánljuk. A távolság szintén kb. 1 óra Budapesttől.
Mi ide is péntek délután érkeztünk 2024 nyár végén és már nagyon vártuk.
A fáradalmainkat szerettük volna letenni a természetben és a Farmunk erre tökéletes volt. Egy vadkempinges hely, vagyis annál kicsit több.
Indulásunk előtt pár nappal telefonáltunk, hogy mehetünk e és ennél többet nem kellett tennünk. Egy nagy kapu fogad, ha megérkezel, nyugodtan be lehet menni. A tulajdonos később odajött hozzánk, beszélgettünk a helyről. Díjmentesen lehet 1-2 éjszakát eltölteni egy jó nagy területen. A tó körül és az erdő szélén is vannak opciók. Helyi termelők finomságait lehet megvásárolni – kézműves söröktől kezdve, finom kenyerekig át a kolbászig van minden.
A farm területén természetesen sose leszünk egyedül, a farm állatai a szomszédaink. Vannak malacok, akiket etethetünk. Vannak kecskék, libák, cicák és arra is van esély, hogy a lakóautó ajtaját kinyitva egy szamár köszön ránk.

A tóban úszhatunk, van sütögetési lehetőség – tényleg gyerekekkel, baráti társasággal vagy, ahogy mi mentünk, kis elvonulásnak kettesben is tökéletes.
A hétvége zárásaként ellátogattunk a közeli Tatára, strandoltunk néhány órát, ettünk egyet a Malom és Kacsa Bisztróban és feltöltődve indultunk vissza Budapestre.

Balaton – Hegyesd és Badacsony
Az örök. Még épphogy elkezdtünk lakóautózni. A Balaton északi partját már tudtuk, hogy szeretjük. Hallomásból tudtuk, hogy Hegyesden van egy szép vadkempinges hely, Park4Night-on lehet szemezgetni. Ott töltöttünk egy éjszakát és másnap még ott reggeliztünk.
Szerettünk volna borozni a hétvégén, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk Badacsonytomajba, hiszen kedves emlékeink fűznek oda. A Tomaj Kempingben még előszezon volt és volt szabad hely is, így odamentünk. Szerintünk egy tiszta, karbantartott kempingről van szó, saját partszakasszal és büfével.
Könnyen megközelíthető volt a belváros és hazafele az a kis séta lássuk be, még jól is esett néhány pohár bor után.

A Balatonon egyébként, ami nekünk nagyon pozitív élmény volt még az a Dörgicsén eltöltött néhány vadkempinges nap. A Boldogasszony templomromnál töltött napjainkról itt olvashattok: https://storyvan.hu/majusfa-allitas-dorgicsen-elso-hetvegenk-a-lakoautoval/

